Letartóztatásban az idegen autóval elhajtó férfi

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 21 éves férfinek, akivel szemben jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2023. június 27-én a hajnali órákban Nagyalásony belterületén sétált, amikor észrevett egy ingatlan előtt parkoló személygépkocsit. Minthogy a gépkocsit nyitott állapotban találta, azt eltulajdonítható tárgyak elvitele érdekében átkutatta. A kutatás közben a jármű kesztyűtartójában megtalálta annak indító kulcsát, így a jármű kipróbálása céljából azzal a feltalált helyéről elhajtott.

A gyanúsított a gépjárművel a település belterületén közlekedett, majd azt végül egy másik parkolóban hagyta. A jármű hátrahagyása előtt abból jogtalanul eltulajdonította a sértett tulajdonát képező indítókulcsokat, távirányítókat, valamint egy táblagépet.

A gyanúsított a lopással 85.000 forint kárt okozott a sértettnek, mely lefoglalás és a sértettnek történő kiadás útján teljes egészében megtérült.

A gyanúsított különös visszaesőként, halmazatban követett el bűncselekményt a gyanú szerint, ellene jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban.  Előző büntetései és a folyamatban lévő büntetőeljárások nem tartották vissza a bűnismétléstől, ezért a bíróság a gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés megakadályozása érdekében látta indokoltnak.

A végzés véglegessé vált.

Veszprém, 2023. július 5.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály