Ítéletet hozott a bíróság az édesanyját bántalmazó nő ügyében

Ítéletet hozott a bíróság az édesanyját bántalmazó nő ügyében

Az Ajkai Járásbíróság nyilvános tárgyaláson kapcsolati erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntett és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt halmazati büntetésként 2 év börtönbüntetésre ítélte azt a 47 éves, Veszprém vármegyében lakó nőt, aki több alkalommal bántalmazta saját édesanyját. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását a bíróság 4 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá megállapította, hogy a vádlott a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll és kötelező magatartási szabályként előírta számára, hogy az évtizedek óta tartó folyamatos pszichiátriai járóbeteg szakellátás keretében történő gyógykezelését folytassa. Az eljárás során felmerült több mint 400 ezer forint bűnügyi költségből közel 300 ezer forint megfizetésére kötelezte a bíróság a vádlottat.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott édesanyja, az 1937. évben született sértett 2019 júniusában az idős korából adódóan szükségessé váló felügyelete céljából a vádlott ingatlanába költözött. Együttélésük kezdetben konfliktusmentes volt, azonban kapcsolatuk 2020. év elején megromlott, a vádlott a sértett szinte minden cselekedetét, megnyilvánulását bírálta, kritizálta, vele napi szinten kiabált, melyeken felül rendszeresen, hetente legalább két alkalommal tettleg is bántalmazta őt, oly módon, hogy kezével, illetve a sértett járóbotjával elsődlegesen a fejét ütlegelte.

A sértett 2021. július 18-ig nem merte feltárni a vádlott általi rendszeres bántalmazások tényét, segítséget sem kért senkitől. A vádlott néhány esetben otthonukban úgy bántalmazta a sértettet, melyek miatt kórházba szállítása, illetve orvosi ellátása is szükségessé vált. A sértett a sérülései keletkezésének valós körülményeit a kórházi ellátások során sem tárta fel, azok okát elesésben, balesetben jelölte meg. Ezen bántalmazásokat követően maga a vádlott értesítette a mentőszolgálatot, illetve vitte be a sértettet ellátás céljából a kórházba.

A vádlott édesanyjának több alkalommal a bántalmazások következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, továbbá egy alkalommal 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el, a tényleges gyógytartam 3-4 hétben volt meghatározható.

A vádlott szomszédságában lakó férfi hallotta a vádlott kiabálását, fenyegetését, amely miatt értesítette a nyomozó hatóságot, akiknek a helyszínre érkezését követően a sértett már feltárta a bántalmazások tényét. A sértett a bántalmazások elszenvedésekor 83 éves volt, alacsony termetű, törékeny testalkatú, a vádlottnál jóval gyengébb fizikumú személy, aki éppen idős korából adódó gyengébb fizikuma miatti ellátást, felügyeletet igénylő állapota miatt költözött a vádlotthoz – mindezek miatt a sérelmére elkövetett bűncselekmények elhárítására idős koránál fogva korlátozottan volt képes.

A bíróság által beszerzett elmeorvos-szakértői vélemény alapján a vádlottnál személyiségzavar és értelmi fogyatékosság áll fenn, ami a cselekmények idején is fennállt nála és enyhe fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekményei következményeit felismerje és e felismerésnek megfelelően cselekedjék.

Az ügyész a tárgyaláson a minősítés változtatása nélkül pontosította a vádiratot, amelyet követően a vádlott beismerte a bűncselekményeket és a további bizonyítás felvételéről lemondott; ezt a bíróság végzésével elfogadta és meghozta az ítéletet. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így az jogerős.

Veszprém, 2023. június 22. 

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály