Letartóztatásban a gyanúsítottak, akik kirabolták a parkban üldögélő ukrán nőt

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája annak a 42 éves férfinak és 55 éves nőnek a letartóztatását, akikkel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható tényállás szerint a gyanúsítottak 2023. április 16-án délután, egy várpalotai parkban egy padon szeszesitalt fogyasztottak, amikor észrevették a mellettük lévő padon egyedül ülő ukrán nőt, akinek táskája a lábánál volt elhelyezve a földön.

A gyanúsítottak elhatározták, hogy megszerzik a sértett táskáját, ezért odamentek hozzá, hogy cigarettát kérjenek tőle. Miután a sértett adott nekik két szál cigarettát, a gyanúsítottak szorosan leültek mellé a padra úgy, hogy két oldalról közrefogták őt.

A padon ülő sértett a szorította a földön lévő táskájának pántját, amikor az egyik gyanúsított hirtelen egy kabátot dobott a nő fejére, majd hátralökte őt, aki – mivel a padnak nem volt háttámlája – a földre esett.

A gyanúsítottak ekkor ráncigálni kezdték a sértett kezében lévő táskát. A nő egy ideig szorította azt, majd végül elengedte, mire a gyanúsítottak elmenekültek a helyszínről.

A gyanúsítottak a sértett táskájából eltulajdonítottak 30.000 forint készpénzt, a táskát pedig a közelben levő bokros területen eldobták.

A bíróság a gyanúsítottak letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, továbbá az egyik gyanúsított vonatkozásában – aki korábban több alkalommal volt büntetve – a bűnismétlés veszélyére figyelemmel is indokoltnak látta.

A végzés mindkét gyanúsított vonatkozásában véglegessé vált.

Veszprém, 2023. április 27.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály