Letartóztatásban a balesetet okozó, 17 személyt embertelen körülmények között szállító szír embercsempész

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 29 éves szír állampolgár férfinak, akivel szemben a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozás.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható tényállás szerint a szír állampolgár gyanúsított 2023. január 11-én a hajnali órákban a szerb határ magyarországi oldalán – pontosan meg nem határozható helyen – magyarországi tartózkodási engedéllyel nem rendelkező 12 fő magát szír, 3 fő magát afgán és 2 fő magát egyiptomi állampolgárnak valló személyt vett fel az általa vezetett tehergépkocsiba azzal a szándékkal, hogy segítséget nyújtson nekik ahhoz, hogy a jogszabályokat megkerülve, az államhatárok átlépéséhez szükséges okmányok nélkül Magyarország területéről Ausztria területére jussanak.

A gyanúsított által vezetett gépkocsit a rendőrség ellenőrzés alá kívánta vonni, azonban a gyanúsított a rendőr szabályszerű „Állj!” jelzésére nem állt meg, hanem sebességét növelve továbbhajtott, azonban a gyanúsított ennek során elvesztette uralmát a gépjármű felett és az út menti árokba hajtott. A balesetben a gyanúsított a koponya zúzódásában megnyilvánuló 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A gyanúsított a csempészett 17 személyt az áruszállításra kialakított tehergépkocsi zárt, világítás nélküli, levegőtlen rakterében, víz és élelem, ülések, biztonsági berendezések és a legelemibb higiéniai lehetőségek biztosítása nélkül, szűk helyen bezsúfolva szállította.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye miatt látta indokoltnak.

A végzés végleges.

Veszprém, 2023. január 18.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály