Halált okozó testi sértésben bűnösök – ítélet a „badacsonyi borász meggyilkolása” ügyében

A Veszprémi Törvényszék a vádirati minősítéssel egyezően halált okozó testi sértés bűntettében és kisebb súlyú más bűncselekményekben találta bűnösnek a sajtóban a „badacsonyi borász meggyilkolásaként” emlegetett ügy vádlottjait és szabott ki velük szemben határozott idejű szabadságvesztés büntetést.

A történeti tényállás lényege szerint az ittas állapotban lévő vádlottak és az ugyanilyen állapotban lévő sértett között 2018 szeptemberében a hajnali órákban Badacsonytomajon közlekedési konfliktus alakult ki, amelyet követően a vádlottak a sértettet több alkalommal a fején és testszerte bántalmazták. A sértett a helyszínen elhalálozott. A vádlottak menekülésük közben az őket feltartóztatni igyekvőkkel dulakodásba kerültek, ennek során az I. rendű vádlott egy gáz- és riasztópisztolyt megpróbált elsütni, majd ittas állapotban gépkocsijukkal egy árokba hajtott.

Az ügyben az ügyészség halált okozó testi sértés, garázdaság és ittas járművezetés miatt nyújtott be vádiratot a két vádlottal szemben.

Az ügyben a bíróság széleskörű bizonyítást folytatott le, amely alapján nem merült fel az emberölés bűntette elkövetésének a megállapíthatósága, mert a vádlottak szándéka a halálos eredmény okozására nem terjedt ki.

A büntetőeljárás során derült fény arra, hogy a sértett veleszületett szívbetegséggel küzdött, ezért a bíróságnak fokozottan vizsgálnia kellett a sértett egészségi állapota, a bántalmazás és a bekövetkező halál közötti okozati összefüggést. Ebben a kérdésben a büntetőeljárás során összesen 11 szakvélemény készült, a bíróság több tárgyaláson is párhuzamosan hallgatta meg az eltérő véleményeket adó szakértőket, míg végül az Egészségügyi Tudományos Tanácsot is bevonta az eljárásba.

A bíróság ítéletében azt állapította meg a fenti szakértői véleményeket figyelembe véve, hogy a vádlottak által kifejtett bántalmazás áttételesen és közvetetten volt kapcsolatban a sértett halálával. A sértett szívproblémája, az általa elszenvedett verés okozta fizikai megterhelés és a pszichés stressz együttesen idézték elő a halálos eredményt, amelyben a vádlottak magatartása a katalizátor szerepét töltötte be. Ám tény az is, hogy a sértetten összesen 12 erőbehatás volt ugyan megállapítható, azok azonban kis és közepes erejűek voltak.

A bíróság az I. rendű vádlottat halált okozó testi sértés, garázdaság bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 8 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A II. rendű vádlottat halált okozó testi sértés és garázdaság vétsége miatt a törvényszék 5 év börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

Veszprém, 2021. november 17.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály