Elrendelte a bíróság a „8-as főút ámokfutó audisának” bűnügyi felügyeletét

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a 36 éves férfinak, akivel szemben közúti veszélyeztetés bűntette miatt folyik a büntetőeljárás. A bíróság a végzésben előírta, hogy a gyanúsítottnak a bűnügyi felügyelet tartama alatt mely címen kell tartózkodnia, azt csak külön engedéllyel hagyhatja el, továbbá elrendelte a mozgásának technikai eszközzel történő ellenőrzését is.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2021. június 27-én délután személygépkocsival közlekedett Városlőd külterületén A kihelyezett „Előzni tilos” jelzőtábla ellenére, a kettős záróvonalat átlépve megelőzte az előtte haladó ismeretlen személy által vezetett motorkerékpárt. Ezen közlekedési manőverével hirtelen irányváltoztatásra kényszerítette a szembejövő belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő ismeretlen gépkocsi vezetőjét. Ezt követően a gyanúsított folytatta a közlekedést a szemben haladó forgalmi sávokban, ahol a belső forgalmi sávban haladó másik gépjármű sofőrje is hirtelen irányváltoztatásra kényszerült, áttért a külső forgalmi sávba. A gyanúsított ezt követően a külső forgalmi sávba tért át, ahonnan a másik gépjármű sofőrje a belső forgalmi sávba tért vissza. A gyanúsított tovább haladt a szembe haladó külső sávban, ahol egy ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi vezetőjét kényszerítette hirtelen irányváltoztatásra, a belső sávba áttérve tudott kitérni a gyanúsított elől.

Az ügyész a gyanúsított letartóztatását indítványozta, a bíróság azonban az indítványt elutasította és a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el arra tekintettel, hogy a gyanúsított személyes körülményei és az eljárás más tényezői nem alapozzák meg azt a feltevést, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, azonban fokozott a bűnismétlés veszélye arra tekintettel, hogy a gyanúsított a bűncselekmények elkövetése során többször, súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat, nem törődve azzal, hogy ezzel a magatartásával több ember életét közvetlen veszélynek teszi ki. A bíróság megállapította azonban, hogy a bűnismétlés megakadályozása bűnügyi felügyelettel is biztosítható. Mások életét súlyosan veszélyeztető magatartása miatt megállapítható, hogy a gyanúsított különösen veszélyes a társadalomra, ha gépjárművet vezet, ezért szükséges a mozgását a lakására korlátozó kényszerintézkedés alkalmazása.

A végzést valamennyien tudomásul vették, így az véglegessé vált.

Veszprém, 2021. július 13.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály