Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a sikkasztó férfi

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével egy év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 41 éves Veszprém megyei férfit, akivel szemben nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére és az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. nyarán megállapodást kötött a sértett fiával egy családi ház nyílászáróinak cseréjére 1.260.000 Ft-ért, mely összeg magában foglalta a nyílászárók árát, valamint a munkadíjat is. A vádlott az összeg felét előre kérte azzal az indokkal, hogy abból megrendeli és kifizeti a nyílászárókat.

A sértett 2019 szeptemberében 630.000 Ft-ot átutalt a vádlott által megadott számlaszámra, de mivel a banknál fellépett technikai hiba miatt nem lehetett megállapítani, hogy az összeg ténylegesen elutalásra került, a sértett még egy tranzakciót kezdeményezett és további 630.000 Ft-ot utalt a vádlott bankszámlájára. A vádlott jelezte a megrendelőnek a kétszeres utalást, azonban a sértett úgy döntött, hogy a vádlott ne utalja vissza a pénzt, mivel azt a munka elvégzését követően úgyis ki kell fizetnie.

A vádlott – annak ellenére, hogy ily módon a nyílászárócsere teljes díját előre megkapta – a nyílászárókat nem rendelte meg, a vállalt munkát nem végezte el, hanem a kapott összeget korábbi tartozásai kiegyenlítésére fordította, azzal sajátjaként rendelkezett.

A vádlott később 300.000 Ft-ot a sértett bankszámlájára befizetett, a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A büntetővégzés jogerős.

Veszprém, 2021. március 25.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály