Az elfogásukat követő harmadik napon jogerősen elítélte a bíróság az embercsempészeket

A Veszprémi Járásbíróság a tegnapi napon hozott ítéletével 3-3 év börtönbüntetésre ítélte azt a két szerb állampolgárságú férfit, akiket társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt állított bíróság elé az ügyészség. A 21 és 19 éves férfiakat a bíróság hat évre kiutasította Magyarország területéről, az I. rendű vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el, a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárművet és mobiltelefont elkobozta, illetve kötelezte mindkét vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott Szerbiában megállapodott egy ismeretlen személlyel abban, hogy illegálisan Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgároknak segítséget nyújt ahhoz, hogy a jogszabályok megsértésével az államhatárt átlépjék oly módon, hogy őket Magyarország területéről gépkocsival Ausztriába átszállítja. A megállapodás szerint minden átszállított, jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgár után 350 eurót fizet neki az ismeretlen megbízó. Előlegként az I. rendű vádlott 400 eurót vett át, és megállapodott a II. rendű vádlottal abban, hogy a bűncselekményt együtt fogják elkövetni.

A megbízó utasításai szerint a vádlottak 2021. február 26-án egy Bács-Kiskun megyei városban átvettek egy olasz felségjelű személygépkocsit, amelyet a szállításra a megbízók a rendelkezésükre bocsátottak. A vádlottak ezzel a gépkocsival Bajára utaztak, ahol leparkoltak, majd ismerősük segítségével hazamentek. Másnap reggel a vádlottak ismerőseikkel újra Bajára utaztak, az I. rendű vádlott telefonon és üzenetküldő alkalmazáson keresztül felvette a kapcsolatot a megbízóval, aki megadta a helyet, ahol az illegális határátlépőket fel kell venni, és közölte a felveendő személyek számát is.

A vádlottak a megbízótól kapott utasításoknak megfelelően Magyarországon, a szerb határ közelében egy erdős területre mentek, ott felvettek 11, magukat szír állampolgárnak valló, Magyarország területére az államhatáron jogosulatlanul belépett személyt. A II. rendű vádlott az I. rendű vádlott telefonján ismételten kapcsolatba lépett a megbízójukkal, aki meghatározta a gyanúsítottaknak, hogy milyen útvonalon, hová kell szállítani a szír állampolgárokat.

Útközben Veszprém külterületén rendőri ellenőrzés alá vonták a személygépkocsit, amelyet az I. rendű vádlott vezetett, utasként vele utazott a II. rendű vádlott. Az átvizsgálás során a rendőrök további 11 fő, magukat szír állampolgárnak valló személyt találtak, akik magyarországi tartózkodásra jogosító engedéllyel nem rendelkeztek.

Az ítélet jogerős; az addig őrizetben volt terhelteken azonnal megkezdődött a szabadságvesztés büntetés végrehajtása.

Veszprém, 2021. március 3.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály