Letartóztatásban a biztonsági őrrel szemben erőszakot alkalmazó rabló

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves budapesti férfinak, akivel szemben rablás bűntette miatt folyik a nyomozás.

A megalapozott gyanú szerint 2021. február 14-én a gyanúsított egy balatonfüredi áruházban eltulajdonított két üveg, mintegy 10.000 Ft. értékű szeszes italt, majd azzal távozott az üzlet területéről. Cselekményét a biztonsági kamerák rögzítették, azt az üzlet biztonsági őrei is észlelték, így a gyanúsítottat a pénztártól történt távozásakor a lopáson tetten érték.

A sértett biztonsági őr az áruház területén kívül, az üzletházban felszólította a gyanúsítottat, hogy álljon meg, az eltulajdonított italokat adja át. A gyanúsított azonban ennek nem tett eleget, az üzletház emeletéről a kijárat felé ment. A sértett követte a gyanúsítottat, az üzletház parkoló felé vezető kijáratánál elé állt, és ismételten felszólította az eltulajdonított értékek visszaadására. A gyanúsított ekkor az előtte a kijáratnál álló, és így a távozását megakadályozó sértettet a vállán megragadta, erőteljesen megrántotta, ennek következtében a sértett az egyensúlyát elvesztve a földre esett. A gyanúsított az üzletházból a parkolóba menekült, és az ott várakozó személygépkocsiba ült - melyben felesége és ismerősei tartózkodtak - és a gépkocsival elhajtottak, a gyanúsított az eltulajdonított italokat magával vitte.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás megnehezítésének veszélye, valamint bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak.

A végzés végleges.

Veszprém, 2021. február 19.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály