Próbára bocsátotta a bíróság a garázda férfit

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy évre próbára bocsátotta azt a 43 éves veszprémi férfit, akit garázdaság vétségével vádolt az ügyészség. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint az azzal kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett 2020 nyarán, a vádlott lakóhelye előtti közterületen szabályosan parkolt gépjárművével. Mikor a sértett visszaérkezett a parkoló autóhoz, szóváltásba keveredett a vádlottal, aki számonkérte a sértettől, hogy miért a ház előtt parkolt le az ott lévő felfestés ellenére, mivel ő így nem tud kiállni az udvarából a teherautójával. A szóváltás során a vádlott hangosan kiabált, és a sértettet szidalmazta, majd agresszívan megindult a sértett felé, aki ekkor már a gépjárművében foglalt helyet. Mikor a vádlott a gépjárműhöz ért, a gépkocsi vezető oldala felőli ajtaját ököllel több alkalommal megütötte, melynek során az autón horpadás keletkezett.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A büntetővégzés jogerős.

Veszprém, 2020. december 9.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály