Elrendelte a bíróság a felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsított férfi letartóztatását

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája – az ügyészi indítványnak helyt adva – elrendelte annak a 28 éves székesfehérvári férfinak a letartóztatását, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folyik a nyomozás. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapra rendelte el.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. október 31-én este leszólította a háza előtt a sértettet, hogy tüzet kérjen cigarettázáshoz, majd beszélgetésbe kezdtek. A beszélgetés során a gyanúsított tanúja volt egy – a sértett és egy másik személy között lebonyolódott – adásvételnek, mely során látta, hogy a sértett a zsebéből nagyobb köteg készpénzt vett elő. A gyanúsított és a sértett az adásvételt követően tovább beszélgettek, majd amikor a sértett elindult befelé a háza folyosójára, a gyanúsított rátámadt, a sértettet lefújta paprika spray-vel, majd egy boxerrel több alkalommal a fején megütötte, eközben a sértett zsebéből elvette a 705.000 Ft készpénzét. A sértett bántalmazását hallva élettársa is megjelent a lakóház folyosójában, akit a gyanúsított szintén lefújt a nála lévő paprika spray-vel. A sértett élettársa ekkor védekezésképpen felkapott egy konyhakést, mellyel a gyanúsított felé szúrt, ezt követően a gyanúsított elmenekült a helyszínről. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A cselekménnyel okozott kárra nézve a sértett polgári jogi igényt jelentett be.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye, bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt látta indokoltnak.

A gyanúsított és védője a végzés ellen fellebbezést jelentettek be, így az nem vált véglegessé, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el.

Veszprém, 2020. november 13.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály