Próbára bocsátotta a bíróság az ittasan verekedő vádlottat

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év időtartamra próbára bocsátotta azt a 26 éves holland férfit, akivel szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 márciusának egyik hajnalán egy balatonfüredi pizzériában erősen ittas állapotban szóváltásba került a sértettel, akit egy alkalommal ököllel arcul ütött. A sértettnek a vádlott ütése nyomán az orrán 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A vádlott ittas állapotban tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen.

A sértettet a vádlott támadása váratlanul érte, ezért – abból a célból, hogy az ellene irányuló, esetleges további támadást kivédje – ököllel visszaütött, aminek következtében a vádlott arcán zúzott seb keletkezett és az orrcsontja eltörött.

A vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését gyanúsítotti kihallgatásakor elismerte.

A büntetővégzés jogerős.

Veszprém, 2020. október 15.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály