Tíz év börtönt kapott az élettársára késsel támadó férfi

A Veszprémi Törvényszék előkészítő ülésen meghozott ítéletében emberölés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt halmazati büntetésül 10 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a 28 éves vádlottat, aki ittas állapotban egy disznóvágáson tört élettársa életére.

A váddal egyezően megállapított tényállás szerint a vádlott 2017 szeptemberében rövid ismertség után létesített élettársi kapcsolatot az akkor 18 éves sértettel. A vádlott és sértett párkapcsolata a kezdetektől fogva konfliktusokkal terhelt volt, közöttük rendszeresek voltak a heves viták és a vádlott rendszeresen bántalmazta a sértettet. A bántalmazások kiváltó oka rendszerint a vádlottnak az ittas állapotban elhatalmasodó féltékenysége volt. A sértett a sérüléseinek eredetét rendszerint eltagadta, a környezete által felajánlott segítséget sem igényelte.

2018 novemberében a vádlott disznóvágáson vett részt Szőc településen, ahová elkísérte a sértett is, akit a disznóvágást megelőző napokban is bántalmazta, ennek sérülései a sértetten láthatók voltak. A sértett attól félve, hogy a vádlott féltékenysége miatt őt ismét bántalmazni fogja, kínosan ügyelt arra, nehogy valamelyik jelenlévő férfira ránézzen. A vádlott a disznóvágás munkálataiban aktívan részt vett, majd italozni kezdett, és jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztását követően lerészegedett.

A vádlott a kora délutáni órákban felhívta a sértettet arra, hogy távozzanak. A sértett attól való félelmében, hogy az ittas állapotban levő vádlott hazatérve őt ismét bántalmazni fogja, többször elmondta a vádlottnak, hogy maradni szeretne.

A sértett éppen a házigazdával a ház előtt annál az asztalnál ült, ahol a disznóvágáshoz használt kések is voltak, amikor a vádlott ismét felszólította a sértettet, hogy távozzanak. A sértett ekkor újból kifejezte, hogy még maradni szeretne. A vádlott, amikor búcsúzóul kezet fogott a házigazdával, jobb kezével váratlanul felkapta a székek melletti asztalon lévő egyik bökőkést és azt öt alkalommal a sértett felsőtestébe szúrta, valamint két szúrással a sértett fejét is megsebezte. Az agresszív vádlottat ekkor a disznóvágáson jelen lévő férfiak földre vitték és tőle a kést elvették, s őt egészen a rendőrség kiérkezéséig a földön tartották.

A sértettet ért sérülések gyógytartama összességében 8 napon túli, ténylegesen 4-6 hétben jelölhető meg. A sértett a kialakult mellűri levegő- és vérgyülem, valamint az ennek terjedelme miatt fellépett vérzéses sokk miatt életveszélyes állapotba került, az ajkai kórházban elvégzett életmentő műtétnek köszönhetően maradt életben.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte a váddal egyezően a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság ítéletében elrendelte az Ajkai Járásbíróság által korábban kiszabott 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is. Mivel a vádlott visszaesőnek minősült, ezért a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyészség 3 munkanapot tartott fenn jogorvoslati nyilatkozatának megtételére.

Veszprém, 2020. február 12.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály