Eötvös Károly Jogásznap a Veszprémi Törvényszéken

A Veszprémi Törvényszék adott otthont a Magyar Jogász Egylet Veszprém Megyei Szervezete által 2022. június 17-én megrendezett Eötvös Károly Jogásznapnak, amelyen neves előadók napjaink olyan kiemelkedő fontosságú jogalkotási, illetve jogalkalmazási kihívásairól értekeztek, mint a digitalizáció, a korlátozott precedensrendszer, illetve a terhelt távollétében lefolytatott eljárások.

A rendezvényen nagy számban megjelent bírákat, ügyészeket, ügyvédeket, jogtanácsosokat dr. Kovácsfiné dr. Nagy Judit, a Magyar Jogász Egylet Veszprém Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte, majd a rendezvényt dr. Réti László, a Magyar Jogász Egylet főtitkára nyitotta meg.

Ezt követően dr. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára tartott előadást az igazságügyben történő digitalizációról, a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzetben felmerülő kihívásokról és azok megoldási javaslatairól. Előadásában bemutatta a digitális technológia vívmányait az igazságügyben, különös tekintettel a jogi adatbázisok, ügyviteli rendszerek elérhetőségére, a ViaVideo útján történő távmeghallgatások előnyeire, az elektronikus iratbetekintés-és kezelés fontosságára.

Dr. Patyi András, a Kúria elnökhelyettese ismertette a korlátozott precedensrendszer bevezetésének és működésének első hazai tapasztalatait. Hangsúlyozta előadása során a jogegység kiemelt szerepét, bemutatta a jogegységi panaszeljárás típusait, valamint kitért az eljárási törvényeket érintő korábbi változásokra is.

A programot dr. Csák Zsolt, a Kúria büntető kollégiumvezetőjének előadása zárta, amelyben a terhelt távollétében lefolytatott eljárásokat gyakorlati és alkotmányossági szempontok alapján is górcső alá vette. Ismertette a Kúria ezzel foglalkozó joggyakorlat-elemző csoportjának munkáját, valamint kitért arra is, hogy a közvetlenség elve folyamatosan alakul át a technika fejlődésével.

Az előadásokat követően dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke összegezte az elhangzottakat. A jogásznap házigazdájaként kiemelte a rendezvény hagyományápoló jellegének fontosságát, illetőleg méltatta a 180 éve született Eötvös Károly szellemi hagyatékát.

Veszprém, 2022. június 20.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály