Elsőfokú ítélet kábítószerrel visszaélés ügyében

A Veszprémi Törvényszék 2018. február 1-jén kihirdetett ítéletében M. S. vádlottat kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt mint különös visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre és 600.000,- Ft pénzbüntetésre, mellékbüntetésül 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztésbe a vádlott által 2016 decembere óta átadási letartóztatásban és előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította. Megállapította, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Megszüntette a Fővárosi Bíróság korábbi ítélete kapcsán alkalmazott feltételes szabadságot, és a vádlottal szemben 1,120,000 Ft erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Az ítélet kihirdetését követően az ügyész a nyilatkozattételre 3 napot tartott fenn, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban – a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása mellett – a büntetés enyhítése céljából jelentett be fellebbezést.

A fellebbezésekre tekintettel az ítélet nem jogerős, másodfokon a Győri Ítélőtábla hoz majd döntést.

 

A bíróság által megállapított tényállás:

 

A vádlott – miután feltételes kedvezménnyel szabadult a Fővárosi Bíróság által kábítószerrel visszaélés miatt kiszabott 6 éves szabadságvesztés büntetésből – 2011 nyara és 2012 tavasza közötti időszakban jelentős mennyiségű szintetikus kábítószert, így „Motorola” jellel ellátott extasy tablettákat, nagy tisztaságú amfetamint, illetve kokaint hozott be külföldről Magyarországra, majd azt rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve értékesítette – Tatabányán és Balatonalmádiban – az ügyben korábban jogerősen elítélt terhelt-társai részére, akik azt más terheltekkel együtt értékesítették tovább a fogyasztók részére.

A vádlott által értékesített összesen 10 gramm kokain, legalább 2,5 kg speed por és legalább 1.000 darab extasy tabletta összes hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának 4,5-szerese volt. A kábítószer értékesítéséből a vádlottnak legalább 1.120.000.- Ft bevétele származott.

 

A vádlott 2013-tól 2016 decemberéig szabadságvesztés büntetését töltötte Svédországban, szintén kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt, ezért nem tudott részt venni a terhelt-társakkal szemben lefolytatott korábbi eljárásban. A jelenleg 78 éves, meglehetősen rossz egészségi állapotban lévő vádlottat európai elfogatóparancs alapján hozták Magyarországra 2017 januárjában, azóta előzetes letartóztatásban van. A vádlottal szembeni kényszerintézkedést a bíróság az ítélet kihirdetése után is fenntartotta.

 

Veszprém, 2018. február 1.

/A Veszprémi Törvényszék Sajtóosztálya/